Luca-napi fonalfűrészes verseny Veszprémben |
|
|
|
Írta: Kálmán Györgyné
|
2010 február 17., szerda 19:34 |
A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskolában minden év decemberében megrendezésre kerül a Luca-napi fonalfűrészelő verseny.
2009. december 10-én kilencedik alkalommal mérte össze fűrészelő tudományát a megye 9 iskolájának 17 tanulója.
Versenyzők érkeztek Tapolcáról, Pápáról, Zircről, Tótvázsonyból, Várpalotáról, Gyulafirátótról és Veszprémből a Kossuth, Báthory és Deák iskolából. A tanulók 80 percet kaptak a két munka elkészítésére. Az egyik egy összerakható mécsestartó volt, a másik pedig a Krisztogram elkészítése volt. Amíg a tanulók dolgoztak, a nevelőket kiállítás várta a könyvtárban, ahol Szukits Éva kolléganőnk szalma munkáit és a városunkban 2007-ig, haláláig élt Müller Béla mesternek a fűrésszel készült remekműveit csodálhatták meg, és hasznos eszmecserét folytathattak.
A verseny után a zsűri értékelése alatt a tanulókat megvendégelték pogácsával és teával, és megnézték ők is a kiállítást a könyvtárban.
A verseny eredményhirdetésén minden résztvevő kapott ajándékot, a legjobbak fonalfűrész keretet és egy kis szánkó modellt kaptak, melyet otthon elkészíthettek.
Eredmények:
Helyezés
|
Név
|
Iskola
|
1.
|
Brenner Adrián
|
Várkerti Ált. Iskola, Várpalota
|
2.
|
Libinyi Bence
Kovács Róbert
|
Bárdos Lajos Ált. Iskola, Tapolca
Munkácsy Mihály Ált. Isk. Pápa
|
3.
|
Mayer Tamás
Somogyi Barnabás
Wirth György
|
Bárdos Lajos Ált. Iskola, Tapolca
Báthory I. Ált. Iskola, Veszprém
Veszprém-Gyulafirátót
|
|
Utolsó frissítés: 2016 február 10., szerda 11:04 |