A IX. Életvitel és gyakorlati ismeretek Verseny Országos Döntője
„Bízunk benne, hogy a gyermekekért, tantárgyunkért való kezdeményezés nem egyszeri alkalom volt. Mi hagyományteremtőnek szántuk, s ha igény és lehetőség van a folytatáshoz, szívesen vállaljuk a feladatot.” Idézem Gécs Mihályné szavait 2000-ből, az első országos döntőről.
Hagyomány teremtődött, hiszen a kilencedik országos verseny döntőjét bonyolítottuk le Zalaegerszegen a Belvárosi Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában 2010. május 6-8-ig. A verseny mottójának választottam- A múltra alapozott jövő a magyar technikai kultúrában-, mert a technikai fejlődés egyik pillére a hagyomány.
A verseny témája: a magyar népi építészet, hiszen a hagyomány –régi népi építők megfigyelésén alapuló technológia tudása, bölcses-sége- forrást jelent a továbbfejlődéshez.
A verseny döntőjének programjai is a népi építészet jegyében zajlottak. Az érkezés napján –2010. május 6-án, csütörtökön- a szeres építkezést tekintettük meg Őriszentpéteren az úgynevezett Pityerszert, ami jellegzetes göcseji településszerkezet. A kirándulást és a vacsorát követően a gyerekek és felkészítő tanáraik elfoglalták szállásukat, hogy kipihenten kezdjék a másnapi versenyt.
A döntő ünnepélyes megnyitója a Megyeháza dísztermében volt. Velner András Úr a TOE elnöke nyitotta meg a versenyt az iskola tanulóinak hagyományőrző műsora után.
Az elméleti feladatlap megoldását a gyakorlati munka követte. A fából készítendő modell a kukoricagóré volt. A gyerekeket kísérő tanárokat ezalatt szakmai előadások várták.
Csodás, tudományos játszóházak a Föld túloldalán –címmel Dr. Kiss Sándor tanszékvezető, főiskolai tanár, Tantárgyunk nevelési értékei –címmel pedig Velner András docens úr tartott előadást.
A döntőn résztvevő tizenhárom csapat tagjait a Göcseji Falu-múzeum látnivalói várták délután. A nap programját a termálfürdőben tett esti látogatás, fürdőzés koronázta.
A verseny utolsó napján –május 8-án, szombaton –Zalaegerszeg belvárosának nevezetességeit nézték meg a csapatok, a kollégák idegenvezetésével. A sétát követően ismét a Megyeháza díszterme adott otthont az ünnepélyes díjkiosztónak. Iskolánk tanulóinak műsora után Makovecz Tamás igazgató úr köszöntötte a versenyzőket és méltatta az elért eredményeket. A díjakat Velner András úr adta át a gyerekeknek, majd a szeghalmi általános iskola győztes csapatának a vándorserleget.
A díjak átadását a TOE elnökének ünnepélyes versenyzárása követte.
Másokért tenni mindig nemes dolog, különösen az, ha azt tanítványainkért, a gyerekekért tesszük. Mi, a rendezők –tervezők, szervezők, lebonyolítók- úgy éreztük, hogy nem dolgoztunk hiába és ebben a résztvevők véleménye is megerősített.
A szervezők
Képek a Galériában |