Egy technikaverseny emlékei
2011. május 5-7-én rendezte meg a Technikatanárok Országos Egyesülete Győrben a XII. Országos Technikaversenyt. A versenynek a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ adott otthont, Vas Lászlóné kolléganő alapos előkészítő és szervező munkájával.
Az első napon az országos döntőbe jutott 11 csapat bemutatkozott – megyéjük valamilyen technikatörténeti emlékét mutatták be.
Érdekes prezentációkat láthattunk-hallhattunk a Zsolnai porcelánmanufaktúráról, a Tungsram részvénytársaságról, a lakihegyi adótoronyról, a tési szélmalmokról, a siófoki víztoronyról, Kecskemét technikatörténeti érdekességeiről egy időutazás során. Átfogó képet kaphattunk a budapesti Millenniumi Földalatti Vasút építéséről, technikai paramétereiről, a hámori őskohóról, a szeghalmi gazdasági kisvasútról, az Ikarus gyár és a győri vagongyár történetéről.
A második napon az ünnepélyes megnyitóval kezdődött a program.
Dr Pápai Lajos megyéspüspök úr megnyitó beszédében azt fejtegette, hogy a kereszténység teremtette meg a lehetőségi feltételeit a modern természettudomány kialakulásának.
A város alpolgármestere, dr Somogyi Tivadar is szívélyesen üdvözölte a verseny résztvevőit, s arra biztatott minket, hogy ismerkedjünk szeretett városukkal.
Velner András, a TOE elnöke egy hasonlattal érzékeltette a korszerű technikai nevelés lényegét: "Az elmélet gyakorlat nélkül – a szekér rúd nélkül. A gyakorlat elmélet nélkül – a szekér tengely nélkül."
Németh József az iskola igazgatója, házigazdánk, nagyon szemléletesen fogalmazta meg a technika tárgy lényegét:
"Ész nélkül semmit nem lehet tenni. A technika szó a görög techné szóból származik, mely azt jelenti, amit az ember kézzel és szellemmel tesz. Skizofrén világban élünk, ahol elválik sokszor a szellem a gyakorlattól. Mondjuk ki nyíltan: ez így nem normális. A technika tantárgy az én számomra annak a reménye, hogy egyszer nem lesz skizofrén a világ. Amikor az elmélet és a gyakorlat azsúrba kerül."
A megnyitót az iskola kórusának színvonalas műsora tette még ünnepélyesebbé.
A verseny két részből állt: elméleti és gyakorlati feladatból 50-50%-os arányban (60 pont az elmélet, 60 pont gyakorlat). A megnyitó után az elméleti feladatok megoldása következett, mely úgy számított az összetett versenybe, hogy a három fős csapat teljesítményének átlagát számolta a zsűri. A feladatlapok feladatait Vesztróczy László kollégánk készítette, aki a megoldásra szánt idő letelte után a helyes válaszokat is ismertette a versenyzőkkel.
Rövid szünet után a gyakorlati feladat megoldása következett. Ezt már csapatban, együttműködve hajtották végre a versenyzők.
Az elkészítendő modell – természetesen, Jedlik Ányosra emlékezve – egy villanymotor modellje volt. Az igényesen előkészített egységcsomagokat a Winkler Iskolaszer Kft biztosította a versenyhez, melyet ezúton is köszönünk.
Elindult tehát a szorgos, lázas munka. Anyag, szerszám, műszaki rajz, és szerelési útmutató egyaránt rendelkezésre állt. A zsűri maximum 4 x 15 ponttal jutalmazta a gyakorlati teljesítményeket: működőképesség, a megmunkálás és a szerelés pontossága, az esztétikum és felületkezelés, valamint a munka során tanúsított szabályos szerszámhasználat szerint. A másfél óra, mely a versenyzők rendelkezésére állt, a legtöbb csapatnál elegendőnek bizonyult.
A versenyzők rajzolvasási képességével voltaképpen elégedettek lehetünk.
Sajnos, a technika órák alacsony száma (jellemzően heti 1) szükségképpen kevés gyakorlati munkára ad lehetőséget. Ez meglátszott a szerszámhasználaton, de a kivitelezés pontosságán is. Több csapatnál hiányzott a kellő gyakorlati tapasztalat. Csak egy példát említek erre: A zománc szigetelésű huzal (a forgórész tekercse) elektromos bekötése azért nem volt sikeres, mert végeiről a zománcot nem távolították el.
Mégis azt mondhatom, hogy a versenyre való felkészülés folyamatában és a különböző szintű versenyeken, míg eljutottak idáig, sok tudásra tettek szert a tanulók, motiváltságuk jó volt, a munka lázában égtek. Nemes versengés volt és felejthetetlen élmény. (A részletes eredménylista itt olvasható.)
Köszönet a verseny házigazdáinak és minden szervezőnek – kiemelten Vas Lászlóné kolléganőnek – a színvonalas rendezésért, a kedves vendéglátásért, a gazdag szabadidős programokért.
2012-ben Székesfehérváron találkozunk!
Tóth Sándor
|