A műveltségterület elnevezésében szereplő Életvitel nehezen meghatározható tartalmakat tartalmaz, nem véletlen, hogy az Akadémiai Kiadó Magyar értelmező kéziszótára sem tartalmazza ezt a szót. Ezért sem tartom célszerűnek ezt a kifejezést műveltségterület megnevezésre használni. Megjegyzem, hogy vidékünkön az életvitel kifejezést olyan emberek esetében használják, akiknél valamilyen probléma van, s megjegyzik, hogy „…hát olyan az életvitele”.

A tantárgy sorozatosan teret vesztett az elmúlt évtizedekben. Az első ilyen lépés volt, amikor Pokorni Zoltán minisztersége idején a modul-koncepció napvilágot látott. Ezt ugyan sikerült megakadályozni, de azért nem volt hatástalan.

 A második térvesztés Magyar Bálint minisztersége idején érte a tantárgyat az un. helyi tantervek bevezetésével. Az, hogy mindenki maga állítja össze a tantervet, anarchiához vezetett. Gyakorlatilag mindenki azzal foglakozott, amivel akart. Ellenőrzés, szakmai segítség nélkül maradtak az iskolák.

 Az anyagi források elapadása is hozzájárult ahhoz, hogy egyre kevesebb gyakorlati, manuális munkát végeztek a tanulók. Az iskolafenntartók első számú érdeke a kiadáscsökkentés, örültek, ha nem kellett szerszámot, munkaasztalt venni. Ugyanakkor érthetetlen számomra, hogy milliókat költenek digitális táblákra. Ez ugyan örvendetes, de a másik területet sem szabadna elsorvasztani. Sok a baj abból eredően is, hogy a technikát összetévesztik a számítástechnikával, s manuális, gyakorlati tevékenységet helyettesítik vele.

 Pályám során több mint 30 évig voltam a műszaki ismeretek, majd később technika tantárgynak a megyei szakfelügyelője, szaktanácsadója. Végigkísértem, ahogy a tantárgy folyamatosan teret vesztett, a kezdeti heti két órából lassan a heti nulla óra felé érünk. Valamilyen terület mindig divatossá vált, egyszer a számítástechnika, majd mindennél fontosabb volt a nyelvoktatás, most a testnevelés vált favorizált területté. Természetesen fontos a testi nevelés, de azért heti három órában el kellene érni olyan nevelőhatást, hogy a gyerekek megkedveljék a sportot, és maguk válasszanak valamilyen plusz délutáni sportköri elfoglaltságot.

 A kormányzat törekszik a műszaki pályák felé irányítani a fiatalokat, gyakorlati jellegűvé teszi a szakmunkásképzést. Ezen helyes törekvéseket az általános iskolában kell megalapozni. A tantervnek határozottabban kell tartalmaznia a manualitást, a szerszám-, eszközhasználatot. A 10-14 éves életkorban kell erre a hangsúlyt helyezni, később ez már nem pótolható.

 Versenyeken több alkalommal láttam, hogy van olyan 8. osztályos tanuló, aki nem tudja használni a lomfűrészt, nem tudják, hogyan kell a megmunkálandó lécet rögzíteni, nem tudják, hogy a munkaasztalnak van olyan része, ahova be lehet szorítani az elfűrészelendő anyagot, nem tudják, hogy fémlemezt fúrása előtt pontozóval meg kell ütni az adott helyen. Feltételezem, hogy nem is használtak lombfűrészt, nincs az iskolájukban megfelelő munkaasztal. Nem elég, ha csak úgy fogalmazunk, hogy ismerjék meg az eszközöket, szerszámokat, mert megismerés az is, ha a tanár bemutatja, de a tanuló kezébe nem kerül a szerszám, az eszköz. Valószínű ez lehetett ezeknél a tanulóknál is.

 A gyerekeket meg kell tanítani az alapvető szerszámok használatára, azután várható el, hogy terveket készítsenek, alakítsák, módosítsák azt a munkadarabot, tárgyi formát, modellt, amit a pedagógus elkészítésre javasol. De fél óra időtartamban nem lehet semmi eredményt elérni.  Meg lehetett volna említeni alapvető ismeretként néhány konkrét tevékenységet. Az a félelmem, hogy tovább folytatódik ennek a területnek az elméletivé válása, pedig pont ellenkezőleg - a tevékenységet kellene előtérbe helyezni.

 Hallom a rádióban, hogy Demján Sándor országgyűlési képviselő úr szót emelt azért, hogy az iskolákban szükség van a manuális tevékenységre, más alkalommal Turi Kovács Béla képviselő úr iskolai gyakorlókertek létrehozását javasolja. Talán nem kellett volna felszámolni őket! A fiatal gazdák vetőmagot osztanak a vállalkozó iskoláknak, hogy ismerjék meg a tanulók a zöldségtermesztés alapjait, mert a falusi gyerekek sem ismerik a kiskerti munkát. Ezek a tevékenységek mind megvoltak a hajdani Gyakorlati foglalkozásban, majd a technikában is, csak az idők folyamán fokozatosan leépítették.

 Elfogadhatatlan, hogy a nyolcadik osztályban ne legyen kötelezően technika óra. Ebben az életkorban már magasabb szintű technikai ismereteket is lehetne nyújtani a tanulóknak, a pályaorientáció területén pedig óriási veszteséget szenved a mi műveltségterületünk, ha nem foglalkozhatunk a nyolcadikos tanulókkal.

Az igaz, hogy erre azt a válasz kapjuk, hogy van 3 óra szabadon tervezhető óra, bízzuk az iskolákra ezen órák elosztását. Le kellene számolni ezzel a liberális csökevénnyel, ugyanis ezen órák elosztását először meghatározza az, hogy milyen szakos az igazgató, majd az, hogy kinek kell órát adni, hogy meglegyen az óraszáma, és ha a technika még pénzt is igényel, akkor jobb, ha más tantárgynak adjuk az órákat. Sajnos ez a valóság, nem remélhetünk órát, ha azt kötelezően nem írják elő. Igen magas arányúnak ítélem meg a szabadon tervezhető óraszámot!

Vesztróczy László

ny. matematika-fizika-technika szakos tanár

8400 Ajka, Kohász u. 5.