Címlap Ez történt... Versenyeink Beszámoló a 2015 évi OTV-ről
Banner
 

Megnyert pályázataink

 NTP-TV-15-0094 Életvitel

                            Technika

Beszámoló a 2015 évi OTV-ről PDF Nyomtat Email

 Beszámoló a XVI. Országos Technikaverseny döntőjéről

2015. május 15-én és 16-án került sor Budapesten a Békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumban a XVI. Országos Technikaverseny döntőjére.

 altaltaltalt

 

Az indulásra 14 csapat szerzett jogot. Sajnos finanszírozási okokból néhányuk jelenléte veszélybe került, de szerencsére végül mindegyikük el tudott jutni a rengeteg munkával kivívott döntőre.

Érkezéskor a helybéli diákok fogadták a vendégeket. Ebéd után a gimnázium néptánccsoportja színvonalas bemutatója indította a megnyitót. A KLIK Budapest III. Tankerületének vezetője, Tamás Ilona nevében Farkasné Horváth Míra címzetes igazgatónő köszöntötte a résztvevőket. A Technikatanárok Országos Egyesülete nevében pedig Velner András elnök úr nyitotta meg a rendezvényt.

A 14 csapat egy előre összeállított prezentációval mutatkozott be a többieknek. A diákok érdeklődéssel figyelték az ország különböző pontjáról érkező társaikat. Megismerkedhettek iskolájukkal, tágabb környezetükkel, és persze a „riválisaikkal” is.

A gyakorlati fordulóban a gimnázium aulájában berendezett tágas versenyhelyszínen egy napelemes malmot kellett összeállítani, illetve minél esztétikusabban és gazdaságosabban egy kartondobozba becsomagolni. Utóbbinál a tervezési munka is a diákokra hárult, így számos érdekes megoldás született, például ragasztás nélküli változat is. A gyakorlati forduló alatt a kísérő tanárok meglátogatták a közeli Ganz Ifjúsági Műhelyt, amely hosszú évek óta ad helyet a szabadidejükben barkácsolni, modellezni vagy akár elektronikai eszközöket készíteni vágyó gyerekeknek és fiataloknak.

A gyakorlati fordulót vacsora követte, majd a csapatok egy buszos városnézésre mentek a gimnázium egyik volt diákjának vezetésével. Még a Budapesten ismerősebbek is sok új információhoz juthattak. A zsűri ez alatt a gyakorlati munkát értékelte, ami különösen az önálló tervezések elbírálása miatt egyáltalán nem volt egyszerű feladat.

A kirándulás után a csapatok elfoglalták a közeli panzióban a szállásukat, ahonnan másnap a reggeli után sétáltak át a gimnáziumba.

Az írásbeli fordulón a versenyzőknek egy többoldalas feladatlapot kellett kitölteniük a verseny fő témájával, a papírral kapcsolatban. Ennek értékelése és az eredmények összesítése alatt a csapatok busszal kiutaztak Szentendrére, ahol az óvárosi séta mellett a Szamos Marcipán Múzeumban egy kézműves foglalkozáson is részt vehettek.

Az ebéd elfogyasztása és az úti csomagok átvétele után a mindenki által már alig várt ünnepélyes díjátadóra az iskola aulájában ünnepélyes keretek között került sor. A gimnázium együttműködő partnereinek és a versenyt támogató állami intézményeknek köszönhetően minden résztvevő számos emléktárggyal és ajándékkal távozhatott. A díjátadón Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatát Kelemen Viktória alpolgármester asszony képviselte. A diákok boldogan fogadták az ajándékokat és elismeréseket, különösen az első díjat és az ezzel járó hatalmas vándorkupát elnyerő tiszaújvárosi csapat.

A versenyt Velner András elnök úr szívhez szóló szavai zárták, amelyeket a két nap tapasztalataival és emlékeivel együtt remélhetőleg minden résztvevő hosszú ideig őrizni fog.

Az eredménylista a honlapra bejelentkezve letölthető innen...

Utolsó frissítés: 2016 február 10., szerda 10:35
 
 

Látogatóink

Jelenleg 35 vendég olvas minket

Képek a galériából

Statisztika

Tagok : 2964
Tartalom : 64
Linkek : 54
Tartalom megtekintés találat : 172686