Ráczné Váradi Éva Nyomtat


alt 1988-ban tanítói diplomát szereztem Sárospatakon, majd háztartásökonómia-életvitel szakon végezetem a nyíregyházi főiskolán. Azóta is rendszeres résztvevője vagyok olyan szakmai továbbképzéseknek, amelyek a technikai neveléssel és az egészséges életmóddal kapcsolatosak. 2006-ban közoktatás vezetői szakon diplomáztam.

1988 óta tanítok a szerencsi kéttannyelvű és művészeti általános iskolában, ahol jelenleg igazgató helyettesként dolgozom. Közel 10 éve tevékenykedek a technika munkaközösség vezetőjeként a 18 települést felölelő Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulásban, és azóta szervezem a helyi és körzeti versenyeket technikából és életvitelből. Az általam felkészített csapatok jó eredményt értek el a megyei versenyeken, és az országos megmérettetések során is megállták a helyüket. Munkaközösségi vezetőként több szakmai fórumot szerveztem, melyek lehetőséget adtak tanártársaimmal a közös gondolkodásra, a szakmai tapasztalat cserére és a hasznos ötletbörzékre.

A Technikatanárok Országos Egyesületének aktív munkájába a győri konferencia óta kapcsolódtam be, és 2007-ben sikeres országos versenyt bonyolítottam le Szerencsen, amiért köszönet illeti az akkori elnökség valamennyi segítőkész tagját.

Nagy megtiszteltetést jelentett számomra, hogy a 2007-es őszi közgyűlésen a TOE elnökségi tagjának választottak, ahol jelenleg titkárként próbálom megszolgálni a nekem szavazott bizalmat. Remélem munkám eredményes és hasznos lesz, ehhez kérném valamennyi kolléga segítségét.

„ Aki tenni akar, az megoldásokat keres,

aki nem, az kifogásokat!”