Címlap
Banner
 

Megnyert pályázataink

 NTP-TV-15-0094 Életvitel

                            Technika

Nyomtat Email

Kedves érdeklődő, Tisztelt tanártársam!

Szeretettel köszöntünk tanáregyesületünk honlapján és kérjük, látogass meg bennünket máskor is híreink, szakmai programjaink miatt, és fordulj hozzánk segítségért, közösségi kapcsolatokért is.

Tanáregyesületünk 1990-ben alakult azzal a céllal, hogy szakmai igényességgel áll a technikai nevelés ügye mellé. Teszi ezt olyan tanáregyesületként, mely tagjai a közoktatás és a felsőoktatás területéről közösen szerveződtek az egyesületi célok megvalósítására, így egyesületünk tanítókat, általános és középiskolai tanártársakat, ill. a felsőoktatásban a technikai neveléssel foglalkozókat várja soraiba. Szeretettel várja azokat az érdeklődőket és támogatókat is, akik segíteni tudják ügyünket.

Egyesületünk elkötelezett támogatója a Technika és életvitel műveltségterület képviseletének, szakmai segítője annak a pedagógiai munkának, mely ehhez a nevelési területhez kötődik, és lehetőségeihez mérten igyekszik tömöríteni a szakmai közösséget, hogy a tantárgyi érdekérvényesítésben, szakmai véleményformálásban, útkeresésben, korszerűsítési törekvésekben a közoktatás megkerülhetetlen szereplője legyen. Célunk, hogy az ország valamennyi oktatási intézményében javuló, ill. ideális állapotok között folyjék minden tanuló technikai nevelése, és ezen munkájukban tanító- és tanártársaink egyesületünkben támaszukat találják. Keressük a módját, hogy országos szakmai folyóirat is segítse tanártársadalmunkat. Hagyománya van annak, hogy szakmai- és lehetőség szerinti anyagi segítséggel támogatjuk országos szaktárgyi versenyrendszereinket.

Jó szívvel kívánom minden látogatónknak, tanártársunknak, hogy az egyesületi hírek és honlapinformációk segítsék őket tanári hivatásukban, szakmai sikereikben. Az egyesület közösségében pedig találjanak társakat sikereik megosztásához, gondjaik megoldásához.  Egyesületünk minden tagjának és neked, Tisztelt Látogatónk, eredményes munkát és választott hivatásodhoz méltó állhatatosságot kívánok.

Velner András

főiskolai docens, a Technikatanárok Országos Egyesületének elnöke

 
 

Látogatóink

Jelenleg 17 vendég olvas minket

Képek a galériából

Statisztika

Tagok : 2968
Tartalom : 64
Linkek : 54
Tartalom megtekintés találat : 194895